Freitag, 20. April 2012

Vigyázat! Harapós gyerek

Paul harap. Már megint. De most nem a mellembe, erről rég leszoktattam. Most az összes többi testrészembe. Nem akartam erről egyáltalán írni, mert eléggé ciki. Harapós a fiam. Ez kinek tetszik. Örülök, hogy végre van 16 fogja és tudja használni is. De miért kell őket rajtam kipróbálni és nem a kekszen meg a körtén amit adok neki, ezt nem értem. És csak azért merek írni róla mert közbe a nagypapa is panaszkodottt hogy belé haraptak. Harapott. A fiam. Paul. Panaszkodni nem a jó szó rá ám. Örömmel elmesélte hogy pontosan melyik testrészekbe beleharapott az unokája, miután ő megpuszilgatta. Biztos vagyok benne egyébként, hogy a nagypapa vihogott hozzá és megharapta a saját nyelvét, hogy tűrje mint egy igazi férfi. A nagypapák ilyenek.
Én nem. Én nem vagyok ilyen. Sem tűrni akarom mint egy férfi, sem megharapni a saját nyelvemet, hogy ott is fájjon. Én a puszilgatós fiamat akarom. Ezt a fiat, aki csupasz testrészeket látva rögtön nekiindul egy puszi támadásnak és közbe vigyorog. Ezt a fiát, akivel jókedvűen lehet ütcsörögni a kanapén rövidújjú pólóban, mert állandóan puszit fogsz kapni. Ahelyett hordok vastag pulóvereket, a szöszös fajtát, hogy minél kellemetlenebb legyen a szájában. És ha még is nekiindul a puszi vagy a harapásnak - nem nagyon lehet tudni előre mi lesz belőle - akkor elhúzom a szöszös karomat és figyelmeztetem előre "Ne harapj!"
Kedves Paul. Léci, léci térjél vissza a puszilgatáshoz. Harapj bele a kenyérbe. Sütibe. Kolbászba. De ne a testembe. És a nagypapába sem. Csak úgy tesz, mintha tetszene. Inkább puszit kérne ő is.

0 Kommentare:

Kommentar veröffentlichen